Modern kislány vagyok nagy hibákkal teli,
a foglalkozásom: nem háztartásbeli.
Főzni én nem tudok, mosáshoz nem értek,
a házimunkához csöpp kedvet sem érzek.
Viszont egyet büszkén be merek vallani,
sok mindent nem tudok, de van ám valami:
Amihez én olyan pompásan értek,
mint kevés asszony ezen a vidéken.
Mert tudom azt bármiféle pózban,
közepes, gyors és lassú tempóban.
Tudom oldalt fekve, bedőlve vagy háton,
mindig úgy csinálom, ahogy jónak látom.
Tudásom e téren több mint tökéletes,
s hogy hason is tudom, az csak természetes.
Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én,
mivel tanítóm volt egy fiatal legény.
Fiatal volt mégis jól megtanított Ö,
igaz, én sem voltam olyan tudatlan nő.
Bevallom nekem is borsódzott a hátam,
mikor a fiúval először próbáltam.
Eleinte azt hittem leszakad az ég is,
lihegtem, szuszogtam, de csináltam mégis.
Idővel rájöttem mi ennek a titka,
s feltárult előttem mindennek a nyitja.
Később már oly rutint szerezhettem,
hogy tudásommal pénzt is kereshettem.
Csináltam én reggel, jó korán felkelve,
ilyenkor van ám az embernek rá kedve.
És nagyon boldogan vidáman műveltem,
még estefelé is, míg el nem szédültem.
Lehullt rólam a ruha, mint fazékról a
zománc,
a testem olyan volt, mint a fénylő topáz.
Akad, aki gumisapkát húz fejére,
viszont ez a gyönyört csökkenti felére.
Ez az én gyengém, ezt el kéne hallgatnom,
én a nedvességet érezni akarom.
De hát mit nevettek, nem kell ezt
megszólni,
és nem is kell mindjárt a rosszra gondolni.
Nincsen abba semmi, amit elmeséltem,
ha hiszitek, ha nem: az úszásról beszéltem.
meg ahogy meg tovabb nezegettem , tuklkeppen parszor megneztem:)ezert egesz
nyugodt szivvel allithatom, h ez az Alice lany nem kicsit cuccozhatott
be.../irigylem is!igy, elnezve a kepeket-mesefigurakent, teljesen legalisan
teheti ezt:)/ ezt nem is reszleteznem..most ..de megis:)- szegenykenek nem
egyszeru haluji vannak..csuszkal osszevissza-, vagy epp sirógörcs jön
ra,vagy lebeg a semmi kozepen..tancolnak a kartyak,valotlanszeru lenyek
mindenhol, pl nagyhasu ,uvegestekintetu nyulurfi folyamatosan pial, csoda, h
felemeli az esernyojet, es abbol esik ra az eso:))beteeeeg:))valami orias
asztal korul meg pogoznak a teas cseszek,meghatarozhatatlan fust (zold?)
terjeng, amit Alice-ünk jol be is szippant:)utana meg johogy enekelnek a
gonosz feju viragok, arcnelkuli szajak kiabalnak, v epp bevesz-benyal (ez vagy
eki, v belyeg:) valamit, amitol oriasira nö, beszurul a labfeje az ajtoba
8-)), fejreall a szoba, aztan felhuz egy "drink me" felirati kis
uvegcset (gina?:)) -utana meg lecsuszik egy hosszu-sotet alagutba,van amikor
minimalra osszezsugorodik, egyszercsak talprallnak a petuniak, mindentol
beparrant, es/vagy benez,pl: 3vege van a kancsonak..esatobboesatobbi:))
mégmégtovabb nezve eszembe jut errol
a Donnie Darko c film.Mindenkeppen nezze meg, aki eddig nem tette!szinten
beteeeeeeg, de jo! ami jo, az rossz, ami meg nem , az jobeteg, es meg
jo-rosszabb:))








.jpg)





